Kapcsolat

Active Solution Kft.

Mail: info@activesolution.hu

Cím: 2030 Érd, Enikő u. 2/b

Mobil: +36-209-709-604

AKIKET TÁMOGATUNK

Közösen szerzik be, így olcsóbb a földgáz

2011.06.27.

A tervek szerint a tavalyi évhez képest több mint 400 millió forinttal olcsóbban szerzi be a Békés megyei önkormányzatok többsége a földgázt a megyei önkormányzat által szervezett közös gázbeszerzési program keretében

Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke (Fidesz) elmondta: a megyei önkormányzat gesztorságával három évvel ezelőtt kezdődött el a közös gázbeszerzési program, jelenleg már ötvenhat település, négy kistérségi társulás, illetve a megye 13 intézménye csatlakozott a konzorciumhoz. A közbeszerzési pályázatot a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. nyerte el, így a következő egy évben szállítja a gázt a konzorciumba tömörült önkormányzatoknak.

Az elnök elmondta: a három évvel ezelőtt elindított program célja volt, hogy a közös gázbeszerzéssel enyhítsenek a megyében működő önkormányzatok terhein. Az elmúlt évek bizonyították, hogy helyes úton jár az összefogást hirdető megye, hiszen az idén már 56 település csatlakozott a közös beszerzéshez.

A tenderfelhíváson a szolgáltató a tavalyi árhoz képest is mintegy 100 millió forinttal kedvezőbb ajánlatot tett. Így a szállító cég összességében 15,7 millió köbméter gázt fog eljuttatni egy év alatt a megrendelőnek, amelynek beszerzési értéke forgalmi adóval együtt meghaladja az 1,7 milliárd forintot.

Farkas Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy ha nem tömörülnek konzorciumba a települési önkormányzatok, akkor a tavalyi árhoz képest 9 százalékkal magasabb összegért vásárolhatták volna meg egyenként a szolgáltatótól a földgázt.

(MTI)Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke (Fidesz) elmondta: a megyei önkormányzat gesztorságával három évvel ezelőtt kezdődött el a közös gázbeszerzési program, jelenleg már ötvenhat település, négy kistérségi társulás, illetve a megye 13 intézménye csatlakozott a konzorciumhoz. A közbeszerzési pályázatot a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. nyerte el, így a következő egy évben szállítja a gázt a konzorciumba tömörült önkormányzatoknak.

(MTI)

vissza
>