2018.07.18.
A Pest megyei önkormányzatok kerékpárforgalmi létesítményeinek fejlesztését támogató pályázati felhívás jelent meg 4 milliárd forint keretösszeggel
A pályázat keretében minimum 20 és maximum 200 millió forint értékben van lehetőség a Pest megyei települési önkormányzatok területén levő újonnan kijelölt kerékpárutak kiépítésére, vagy már meglévő kerékpárutak korszerűsítésére, felújítására a főutak átkelési (belterületi) szakaszai mentén. A fejlesztéssel érintett kerékpárutak lehetnek a településközpont és lakott területen kívül elérhető településrész között, lakott területen kívül elhelyezkedő munkahelyek és a település belterülete között, illetve a települések belső, helyi közútjai mentén vagy külterületi szakaszon 2 település között, amennyiben a fejlesztéssel az érintett települések között folyamatosan kerékpározható nyomvonal jön létre.
Mindezek mellett lehetőség nyílik többek között nem önálló nyomvonalon vezetett, hanem meglévő útpályán felfestéssel kijelölt kerékpáros nyom kialakítására, korszerűsítésére; forgalomcsillapító, közlekedésbiztonságot fokozó megoldások megvalósítására, valamint biztonságos kerékpártárolók, és kerékpárparkolók építésére és közmű kiváltására, zöldterület-építési, átalakítási munkák kivitelezésére is.
A pályázati felhívás innen tölthető le:
http://regionalispolitika.kormany.hu/download/d/af/32000/PM_KEREKPARUT_2018_Palyazati%20Kiiras.pdf