2013.03.08.
A rendezvény célja a 2014-2020 tervezési időszak főbb prioritásainak meghatározása, közös érdekeink érvényre juttatása a kerékpáros infrastruktúra, közlekedés és turizmus fejlesztés területein.
Az Active Soution Kft. képviseletében a fórumon részt vett Domokos Olivér, aki beszámol az ott történtekről:
A European Cyclists’ Federation (Európai Kerékpárosok Szövetsége) képviseletében Kevin Mayne bemutatta a szervezetet, mely 1983-ban lett alapítva, 67 szakmai szervezet foglal magában és több mint 500 000 tagja van 38 országban. 2007-2013 közötti pályázati időszakban az EU 600 millió €-t költött kerékpáros fejlesztésekre. Ennek a legnagyobb nyertese Magyarország volt. Ez köszönhető azoknak az elismert kerékpáros szakembereknek, akiket az akkori Kormány bevont a 2007-2013 közötti tervezi időszak kerékpáros pályázati célok meghatározásába. A siker kulcs az volt, hogy Magyarország volt az egyetlen ország, aki leírta a céljaiba, hogy konkrétan kerékpár utat kíván építeni, míg más országok a fenntarthatóságot és a turizmus fejlesztést tűzték ki célul.
A 2014-2020 tervezési időszakban várhatólag a korábbi 600 millió € helyett ennek tízszerese, vagyis 6 000 millió € összegre lehet majd pályázni. Nagy támogatás, vagyis amiben nagy pénz van 2 helyről várható, az egyik a kohéziós alapok, a másik a vidékfejlesztés.
Az EU kerékpáros céljai 2014-2020 közötti fejlesztési időszakban:
- építeni 50 000 km új kerékpárutat, vagy
- felfesteni 1 000 000 km kerékpársávot, vagy
- kerekpáros alapkiképzést tartani 100 millió EU állampolgárnak
A fórum keretében Sztaniszláv Tamás értékelte a 2007-2013 programozási időszakot.
Eredmények:
- KÖZOP közlekedésbiztonság a főutakon, hivatásforgalom (NIF:~350 km, Önk:~200 km)
- ROP közlekedésbiztonság a mellékutakon, hivatásforgalom és turisztika UME előírás, hálózatosság, kerékpározás integrálása a közúti közlekedésbe (~260 km)
- Kerékpárutak létesítésére 2003-2012 között 4 594 M Ft hazai és 41 741 M Ft uniós pályázati forrás állt rendelkezésre. Ebből 2012. I. félévig 19 542 M Ft felhasználásával összesen 708,5 km hosszú kerékpárutat építettek meg.
Az Állami Számvevőszék által készített jelentés, mely bemutatja a 2007-2013 között a kerékpárút hálózat fejlesztésére fordított pénzeszközök felhasználását, letölthető innen:
A jelentésből kiderül, hogy a kerékpáros infrastruktúra-fejlesztések céljait keretjelleggel fogalmazta meg az Országgyűlés, végrehajtására nem készült részletes feladatterv. Nem kapott hangsúlyt az országos kerékpárút törzshálózat megvalósítása. A célok megvalósítását szolgáló hazai és uniós pályázatokat nem hangolták össze.
A Nemzeti Kerékpáros Egyeztető Fórum következő részében Lorschy András a HappyBike Kft. ügyvezetője felvázolta a fejlesztendő témaköröket:
- Infrastruktúra
- Turizmus
- Rekreáció
- Sport
- Közlekedésbiztonság, oktatás
Borbély Anita a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ osztályvezetője üdvözölte a Kerékpáros Kerekasztalt, illetve a Fórum létrehozását. Kiemelte, hogy a 2014–2020-as tervezéshez a Nemzeti Közlekedési Stratégia keretében készülő Országos Kerékpáros Koncepció és Hálózati Terv adhat alapot.
A kerékpáros közlekedés középtávú fejlesztési irányainak meghatározását célul kitűző koncepció elkészítését a Stratégia Konzorcium (UTIBER Kft., Főmterv Zrt, Uvaterv Zrt., Forrás Unió Kft., Trenecon Cowi Kft., Unitef ’83 Zrt., Közlekedés Kft, KTI Nkft.) végzi.
Nyulas Erik, az Utiber projektvezetője hozzászólásában kiemelte, hogy a Nemzeti Közlekedési Stratégia elkészülte után kerül társadalmasításra a teljes anyag.
Fontos megjegyezni, hogy például már Olaszország a tavalyi évben leadta az EU-nak a kerékpáros stratégiára vonatkozó terveit, addig Magyarországon egy szakmai szervezetet, önkormányzatot sem kerestek meg eddig ez ügyben!